Az Erzsébetvárosban lakó igen sok zsidó származású jelentős színész között van Ruttkai (Russ) Éva (1927–86) is, aki gyerekként a harmincas években az Erzsébet Körút 25–27. alatti négyemeletes sarokházban élt. Ruttkai, aki híres színházi szerepei mellett annyi jelentős magyar film főszereplője is lett, abban a házban nőtt fel, ahol 1906-ban az első budapesti mozi nyílt, a Neumann–Ungerleider páros által létrehozott Projectograph, később Odeon.
Gyerekkora két véglet, a szegény és a gazdag világ között telt. A család nagyon szegény volt, de a Weiss Manfréd-gyár egyik igazgatójának felesége megszerette, nevelt lányává fogadta, taníttatta. A Lakner-féle gyerekszínházban Lakner Artúrtól kapta színészként ismert nevét. Az, hogy nagy színésznővé válhatott, Eőry Kató színésznő, Mátyássy Tiborné (1905–2000), kivételes emberségének és bátorságának köszönhető, aki 1944 októberében a 17 éves lányt és édesanyját bújtatta, megmentette a deportálástól. Ezért 2010-ben a Világ igazai közé került.
Ruttkai Éva síremléke, mely Nagy István János alkotása a Farkasréti temetőben található (25-4-41).

(Forrás: Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 117.)