Hajós utca 30.
építés éve:
1914.
funkció:
bérház

A Hajós utca Bajcsy-Zsilinszky út felé eső elkeskenyedő részén, az itteni utcaszakaszt jellemző kisméretű telkek egyikén áll az a háromemeletes manzárdtetős bérház, amelyet Körössy Albert Kálmán építész és felesége feltehetően befektetésként építtetett.

A házat – az utca keskenységéhez és a szomszédos, ugyancsak háromemeletes épületekhez illeszkedve maga az építtető, Körössy Albert tervezte. A keskeny telekre C alakban épült ház udvara összenyílik a szomszédos 32. szám alatti, ugyancsak háromemeletes, C alakban épült ház udvarával. A két bérház annak ellenére, hogy arányaiban és az összeforgatott udvarral harmonikusan illeszkedik egymáshoz, a szecesszió két egymástól eltérő felfogását tükrözi.


A Hajós utca 30. a szecesszió klasszicizáló változatát képviseli. A nyugodt, hármas tagolású homlokzatot a 2. emeleten két oldalról erkély, középen enyhén ívelt zárterkély tagolja, földszintjén nagyméretű portálokkal üzlet nyílik, a manzárdtetőben középen műterem magasodik. Az épület finom homlokzati díszítésében, valamint belső tereinek egyszerűbb kialakításában egyaránt élesen különbözik a 32. szám alatti erőteljesen megmozgatott és díszített bérház homlokzatától és belső tereinek hihetetlenül gazdag kiképzésétől. A Hajós utca 30. utcai erkélyei, belső lépcsőházi és függőfolyosói kovácsoltvas korlátai egyszerűek, geometrikus motívumokkal díszítettek. Az előcsarnok padlóburkolatának mozaiklapjain a növényi indák keleties hatású szőnyeggé fonódnak össze. A szűk udvar az összenyitott megoldással kitágul, és meghitt teret képez a szomszéd házzal, annyira, hogy az ottani udvaron álló földszintes melléképületet, úgy tűnik, ennek a háznak a lakói használják.


Körössynek ez az egyik utolsó tervezése.