A Rumbach Sebestyén utca 15/b tervezője, Faragó Sándor (1891–1959) nemcsak építészmérnök volt, hanem iparművész is. „Alkotó tehetségének legfényesebb időszaka a húszas évek végétől a negyvenes évek elejéig tartott. Ez volt a magyar Bauhaus fénykora. Építészként az 1934-ben épült Tisza Kálmán téri bérházcsoport egyik tervezőjeként ott szerepel a neve a világ minden jelentősebb Bauhaus-monográfiájában. Fő tevékenysége azonban a bútortervezés és -készítés, a lakberendezés volt. A Faragó és Gróf lakásberendezési műhely (Fő utca 80.) élvezhette a szakma és a nagyközönség elismerését is. Bútoraik otthon voltak, sőt otthont teremtettek a legelőkelőbb rózsadombi villákban és az egyszerűbb budai, belvárosi vagy újlipótvárosi polgári lakásokban.”  A lakberendezési műhelyben cégtársa és alkotótársa, Gróf József (Tapolca, 1892 – 1944, Mauthausen) iparművész, grafikus, belsőépítész és bélyegtervező volt. „Gróf József számára a végállomás Mauthausen volt. Nagypapa megmenekült. »Csak« fiát, testvérét, sógornőjét és feleségének számos rokonát vesztette el. Azután a műhelyt is államosították, és ő az Iparterv tervező nagyüzemének mérnöke lett. Ipari létesítmények étkezőinek, kultúrtermeinek belsőépítészeti munkáin dolgozott – bölcsen, derűvel, közszeretetben. Örök gyászát azzal is őrizte, hogy soha többet nem ment színházba, moziba, hangversenyre” – áll Faragó Zsigmond nagyapjáról szóló visszaemlékezésében. (Forrás: Mi lettem, ha nagy lettem? blog)