A Wesselényi utca és Kertész utca sarkán álló korai historizáló sarokház, mely még a Wesselényi utca szabályozása előtt épült, 2008-ban elsősorban kultúrtörténeti okokból lett műemlék. Itt élt és dolgozott 1919-től egészen haláláig Scheiber Hugó festőművész (1873–1950). 

Apja a bécsi Práter díszlettervezője volt, és 1890-ben ő is díszlettervezőként kezdte. Korai képei a német expresszionizmus hatását mutatják, a húszas évektől az art deco felé fordult, majd kapcsolatba került a legmodernebb irányzatok egyikével, az olasz futurizmussal és a futuristák vezetőjével, Marinettivel is. Scheiberre itthon sokáig nem figyeltek fel, két művirágkészítő húgával nagy szegénységben élt. Csak 1921-ben, bécsi kiállítása után fedezték fel, de továbbra is elsősorban külföldön aratott sikert. 1924-től Berlinben a Der Sturm állította ki, de kiállított Londonban, New Yorkban is, majd 1933-ban Marinetti meghívására Rómában. 

„A tízes és húszas évek fordulóján született festményeivel sikerült saját korában tartós sikert elérni a művészet valamelyik európai fővárosában. Herwarth Walden berlini galériája, a Der Sturm éveken át kiemelt helyet biztosított Scheiber műveinek. Nem csupán a kiállítóhely nagy seregszemléin vehetett részt, de 1924-et követően az évtized végéig minden évben legalább egyszer gyűjteményes tárlattal is jelentkezhetett, az első évben például Moholy-Nagy Lászlóval, 1928-ban pedig Kurt Schwittersszel közösen. Walden a galériával azonos nevű […] művészeti folyóiratában is gyakran közölte Scheiber műveinek reprodukcióit. A német sikerek mellett ebben az időben, Angliában és Amerikában is felfigyeltek rajzaira és festményeire: Londonban és New Yorkban is kiállításai nyíltak. [...] Vajon mi okozta a magyar festő szokatlan nemzetközi sikereit? Scheiber alkotói stílusa a húszas évek közepén megváltozott […] A belső tartalom maradt, az eszközök azonban tökéletes szinkronba kerültek a korszak legnépszerűbb nemzetközi tendenciájával, az Art Deco képi világával. Scheiber ezekben az években vált a modern, nagyvárosi élet krónikásává, a kávéházak, lokálok, mulatók és cirkuszok világának hírnökévé, az éjszakai revük tarka, groteszk atmoszférájának megörökítőjévé, valóságos jazz-művésszé.” (Forrás: Irodalmi Rádió)

A házban több műhely és kisebb üzem is működött. Fizetés napján Scheiber Hugó egy tucat tojás áráért kínálta képeit a házban dolgozó munkásoknak, alkalmazottaknak. A háború után még nehezebb idők jöttek, mivel Scheiber polgári festőnek számított. Ma képei milliókat érnek. Ha egykori lakásában emlékmúzeumot alakítanának ki, bizonyára sokan látogatnák. A bejárat mellett addig is tábla őrzi az emlékét. Ez Kiss Sándorné Salamon Erzsébetnek köszönhető, aki a harmincas évek végén az alagsori bakelitüzemben dolgozott. Hó elején, amikor a mester kiállt az udvarra, és arra kérte, hogy vegyen tőle „valamit”, csekély fizetéséből vett is. Így történt, hogy még 93 éves korában is Scheiber-képekben gyönyörködhetett.

(Forrás: Védtelen örökség, 2007, 441-445.; Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 2018, 108–109. )

A sarokház kívül esett az 1944-ben felállított gettón, de itt volt a gettó egyik kapuja, a Wesselényi utca 39. és 42. között, a Wesselényi utca 44. szám alatti zsidó iskolában kialakított szükségkórházzal szemben. „Amikor lezárták a gettóba vezető utcákat, a magas fa-kerítés a Wesselényi utcában ferdén húzódott, úgyhogy a 42. számú ház Kertész utcai sarkán, a palánkon kívül maradt egy üzlethelyiség. Itt volt a nyilasok és a rendőrök pihenőhelye.” (Dr. Strausz Imre: Egy zsidó kórház 1944-ben. Emlékezés-vázlat 50 év múltán. Múlt és Jövő)

Scheiber Hugó 1940 és 1945 között főleg zsidó tárgyú képeket festett. A gettóban élte túl a vészkorszakot. 1950-ben hunyt el ugyanolyan szegényen, ahogy kezdő éveiben volt. Sírja, melyen a művész foglalkozására utaló festőpaletta és ecset látható a Kozma utcai zsidó temetőben található (11-31-26).