Apja a bécsi Práter díszlettervezője volt, és 1890-ben ő is díszlettervezőként kezdte. Korai képei a német expresszionizmus hatását mutatják, a húszas évektől az art deco felé fordult, majd kapcsolatba került a legmodernebb irányzatok egyikével, az olasz futurizmussal és a futuristák vezetőjével, Marinettivel is. Scheiberre itthon sokáig nem figyeltek fel, két művirágkészítő húgával nagy szegénységben élt. Csak 1921-ben, bécsi kiállítása után fedezték fel, de továbbra is elsősorban külföldön aratott sikert. 1924-től Berlinben a Der Sturm állította ki, de kiállított Londonban, New Yorkban is, majd 1933-ban Marinetti meghívására Rómában.
„A tízes és húszas évek fordulóján született festményeivel sikerült saját korában tartós sikert elérni a művészet valamelyik európai fővárosában. Herwarth Walden berlini galériája, a Der Sturm éveken át kiemelt helyet biztosított Scheiber műveinek. Nem csupán a kiállítóhely nagy seregszemléin vehetett részt, de 1924-et követően az évtized végéig minden évben legalább egyszer gyűjteményes tárlattal is jelentkezhetett, az első évben például Moholy-Nagy Lászlóval, 1928-ban pedig Kurt Schwittersszel közösen. Walden a galériával azonos nevű (…) művészeti folyóiratában is gyakran közölte Scheiber műveinek reprodukcióit. A német sikerek mellett ebben az időben, Angliában és Amerikában is felfigyeltek rajzaira és festményeire: Londonban és New Yorkban is kiállításai nyíltak. (...) Vajon mi okozta a magyar festő szokatlan nemzetközi sikereit? Scheiber alkotói stílusa a húszas évek közepén megváltozott… A belső tartalom maradt, az eszközök azonban tökéletes szinkronba kerültek a korszak legnépszerűbb nemzetközi tendenciájával, az Art Deco képi világával. Scheiber ezekben az években vált a modern, nagyvárosi élet krónikásává, a kávéházak, lokálok, mulatók és cirkuszok világának hírnökévé, az éjszakai revük tarka, groteszk atmoszférájának megörökítőjévé, valóságos jazz-művésszé. A berlini Der Sturm folyóirat is egyik zenei tárgyú művét, a Charleston című kompozíciót közölte 1927/9. számának címlapján.” (Forrás: Irodalmi Rádió)
A házban több műhely és kisebb üzem is volt. Fizetés napján Scheiber Hugó egy tucat tojás áráért kínálta képeit a házban dolgozó munkásoknak. A háború után még nehezebb idők jöttek, mivel Scheiber polgári festőnek számított. Ma képei milliókat érnek. Ha egykori lakásában emlékmúzeumot alakítanának ki, bizonyára sokan látogatnák. A bejárat mellett addig is tábla őrzi az emlékét. Ez Kiss Sándorné Salamon Erzsébetnek köszönhető, aki a harmincas évek végén az alagsori bakelitüzemben dolgozott. Hó elején, amikor a mester kiállt az udvarra, és arra kérte, hogy vegyen tőle „valamit”, csekély fizetéséből vett is. Így történt, hogy még 93 éves korában is Scheiber-képekben gyönyörködhetett.
(Forrás: Ami látható, és ami láthatatlan, 2013., 2018, 108.)
Scheiber Hugó 1940 és 1945 között főleg zsidó tárgyú képeket festett. A gettóban élte túl a vészkorszakot. 1950-ben hunyt el ugyanolyan szegényen, ahogy kezdő éveiben volt. Sírja, melyen a művész foglalkozására utaló festőpaletta és ecset látható a Kozma utcai zsidó temetőben található (11-31-26).
