Léderer Ede
építőmérnök

A legpestiesebb tér egyik legkülönösebb bérházának tervezője, kivitelezője és egyben tulajdonosa is Léderer Ede (Gyula,1844 – Merán, 1915) volt, nem építész, hanem építőmérnök.

Apja Léderer Salamon, anyja Kohn Franciska. Öt testvérével együtt Gyulán nevelkedett. Először a vasútnál dolgozott. „1873-ban a gyulai képviselő-testület városi mérnöknek nevezte ki. Szorgalmazta a megyénél a Sugárút kikövezését. 1874-ben elkészítette a megyeháza bővítésének terveit és felügyelte a munkákat. Megtervezte a város olajlámpákkal való közvilágítását. Az 1870-es évek végén költözött el a városból, végül Budapesten telepedett le.” (Forrás: Mogyoróssy János Városi Könyvtár)

Budapest mellett sokfelé tervezett és kivitelezett, Szegeden, Orosházán, Békéscsabán is lehet találkozni a nevével. A Hunyadi tér 10. alatti bérház felépülése előtt a Teréz körút 4.-ben élt, a bérház felépülésekor pedig ide, az első emeleti erkélyes lakásba költözött feleségével, Werner Reginával. Haláláig itt élt. 1915-ben, 71 évesen Meránban hunyt el. Kívánságának megfelelően felesége hazahozatta a hamvait és a gyulai zsidó temetőbe (IX-6-105), az apja és az anyja melletti elkerített részen temettette el. Síremlékén a magyar mellett héber felirat áll. (Forrás: Gyulai zsidó temető adatbázisa).

A Magyarországi Zsidó Hitközség alapítványai között Léderer Ede és neje neve alatt Jótékonysági alap néven alapítvány található, mely még 1944-ben is működött. Többen kaptak belőle abban az évben is támogatást. Az épület 1925-ig a családi alapítványé maradt, ekkor került Scheer Samu tulajdonába. „Az 1934-ben, 1937-ben és 1942-ben megjelent – és nem mellesleg Scheer által összeállított – Budapesti ingatlanok címtárából nemcsak az derül ki, hogy Lédererékhez hasonlóan ő is hosszú éveken át itt lakott, hanem az is, hogy a ház az ő érdekeltségébe tartozó és az említett címjegyzékeket kiadó Solo Kereskedelmi Bank Rt. székhelyéül is szolgált.” (Forrás: Budapest100 / Hauenstein Mátyás kutatása)