A régi pesti zsidó negyed egykori határán, a terézvárosi templommal átellenben, a Király utca 47. második emeletén élt pesti tartózkodásának kezdeti éveiben 1899-től néhány évig Krúdy Gyula első feleségével, Spiegler Arabellával. A helyválasztás nem volt véletlen, a Spiegler-család ebben a házban lakott. Az itt töltött pár év alatt ismerte meg Krúdy az utca kocsmáit, vendéglőit, kávéházait. Több regénye is játszódik itt, neki köszönhetően sokat tudunk a korabeli Terézvárosról.
Arabella édesapja, dr. Spiegler Gyula Sámuel (Balassagyarmat, 1838 – Budapest, 1918) felszentelt rabbi és bölcsészdoktor volt, aki jelentős judaisztikai, pedagógiai, filozófiai munkái mellett a Teréz- és Erzsébetváros történetét is megírta: Adalékok Budapest székes-főváros történetéhez. Erzsébetváros. (Budapest, 1902) és Adalékok Budapest székes-főváros történetéhez. Teréz- és Erzsébetváros. (Budapest, 1904). „Gyermekkorát Morvaországban töltötte. Tanulmányait Brünnben, Prágában, majd Budapesten végezte, bölcsészdoktori diplomát szerzett. Később Budapesten magán nevelőintézetet nyitott, melyet főként a zsidó nagypolgárság gyermekei látogattak… Felesége, Pollák Teréz, Pollák Herman 48-as honvéd leánya, nyelveket és zenét tanított férje intézetében. Négy gyermekük közül Arabella leánya (szül. 1868) a legidősebb, aki tanítónői oklevelet szerez…” A Spiegler család csütörtökönként Király utcai otthonában irodalmi fogadónapot tartott, Arabella Krúdyval egy ilyen alkalommal ismerkedhetett meg. (Forrás: BME Építőmérnöki Kar, Általános és Felsőgeodézia Tanszék)
Korábban, még dentai Gomperz Irmával (1854–1905) történt 1881-es házasságkötése előtt, ebben a házban lakott dr. Kaufmann Dávid (Pest, 1852 – Budapest, 1899) is, a kor legnagyobb tudósainak egyike, a zsidó vallásbölcsészet és történelem tanára, aki 1877-ben az akkor megnyitott budapesti országos rabbiképző alapító professzora lett Bloch Mózes és Bacher Vilmos mellett. Középkori zsidó irodalmi és orientalisztikai munkáit és könyvtárát, a Kaufmann-gyűjteményt az MTA Keleti Gyűjteményében őrzik, és az egész világ számon tartja.
A nagy értékű híres gyűjtemény létrejöttét a spanyol eredetű nemesi címet nyert Gomperzek vagyona tette lehetővé. Házasságkötése után, 1883-ban Kauffmann Dávid felesége családjának Andrássy út 20. szám alatti palotájába költözött, ott élt haláláig. Sírja a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben található a középső út 1. parcellájában, több híres rabbi: Bacher Vilmos, Bloch Mózes, Brill Sámuel Lőw, Kayseling Mayer sírja mellett. Felesége nem itt, hanem a déli út mentén a 2. parcellában nyugszik. (Forrás: Salgótarjáni utcai zsidó temető, 2014, 74 és 113.)
A gotizáló architektúrája miatt középkori lovagvárra emlékeztető háromemeletes Király utcai sarokházat 1848-ban Brein Fülöp tervei alapján Pekáry Imre volt városi alkapitány építtette. A romantikus részletek hűen tükrözik azt a XIX. századi forradalmi időszakot, amikor a nemzeti gondolkodás és a romantika szelleme az építészetben is szervesen összefonódott.
Kezdetben csak a Csányi utca 12. felőli sarok épült be palota jelleggel. 1882-ben a sarokház és a szomszédos Csányi utca 14. szám alatti telek már Deutsch Antalé és feleségéé, akik ekkor a sarokház földszintjén éttermet alakítottak ki. Az addig csak földszintes épületekkel beépült telken a meglévő sarokházhoz kapcsolt háromemeletes beépítésre 1893-ban került sor.
A bővítés után a Csányi utcai oldalon hosszan elnyúló ház egy másik bejáratot is kapott, a bérpalotát az óriásira növekedett körbezárt, függőfolyosós udvar bérkaszárnya jellegűvé tette. Az új rész ugyanakkor kívülről minden tekintetben – szintszám, párkánymagasság, ablakosztás, díszítés – megegyezik a régebbivel, csak a nagyon figyelmes szemlélő veheti észre az apró eltéréseket. A földszint kőkeretes üzletportáljait egyedülálló módon, mindkét oldalon végig kovácsoltvas konzolokon függő lámpasor kíséri, mintegy idézve a régi, mulatós időket.
A ház a sokféle ember mellett sokféle jellegzetes, a zsidó negyedre jellemző vállalkozásnak is otthont nyújtott. A sarokról egykor tánccsarnok nyílt, a Római, melynek termeiben „...télen-nyáron, minden csütörtök és vasárnap bált tartottak”. Később – egészen a századfordulóig – a hírhedt Király utcai mulatók sorába tartozó Vörös Macskában lehetett szórakozni. A házban nyomda is működött, Eckstein Bernát és Fia Könyvnyomdája. Az első emeleten imaszoba volt, és itt alakult meg az első zsidó legényegylet is.
1944-ben, amikor a Király utca páratlan oldala a gettóval lett határos, a házakban maradottak sok esetben nyújtottak segítséget az üldözötteknek. Ez történt itt is. A Csányi utcai oldalon 2002 óta az Ariadne csoport által elhelyezett emléktáblán a következő olvasható: „Ebben a házban működött a Vanczák lakatosüzem, ahol 1944-ben Vanczák Béla és felesége, Enczig Margit, valamint családjuk közel száz üldözött embert bújtatott és mentett meg.”
(Forrás: Védtelen örökség, 2007, 286–292., és Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 2018, 103–104.)
„Már1938-tól kezdve folyamatosan érkeztek lengyel és cseh zsidó menekültek, akiket a Vanczák-műhelybe befogadva a család látott el élelemmel, ruhával, hamis papírokkal, pénzsegéllyel. Voltak, akiket ahhoz segítettek hozzá, hogy kijuthassanak Palesztinába. A gettó tőszomszédságában lévő családi lakatosműhelyben – ahol csőbútort, kórházi berendezéseket, kerti bútorokat gyártottak – alakítottak ki egy rejtekhelyet az üldözöttek számára.” (Forrás: MúltMentő blog)
A Király utcai sarokház 1944-ben csillagos ház lett, ma műemlék.
Vanczák Béla 1994-ben, felesége és lányuk 2001-ben embermentőként a Világ Igazai elismerésben részesült. 1994-ben Vanczák Béla már nem élt, a kitüntetést lánya, Zsuzsanna vette át.